„Sem zenében, sem sportban a politikát nem szeretem” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető arról is ...
Szabotázs gyanújával előzetes vizsgálatot indított a svéd ügyészség a Lettország és Svédország között a Balti-tenger fenekén ...
„Mit tettél le eddig azt asztalra, hogy most felkenve érzed magad az ítélkezésre?” – tette fel a kérdést a Tisza Párt ...
Emiatt Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő végül a saját nevében adta ki a dokumentumot.
Memóriatesztre késztette a választópolgárokat a miniszterelnök, amikor vasárnap este egy sajátos videófilmben foglalta össze, ...
Reményt ad azoknak, akik megelégelték azt, amit a kormány tesz a szegény emberekkel – az egyik alföldi Tisza Sziget alapítója ...
A mesterséges intelligencia lehetőségeit kihasználva olvasóink meg is hallgathatják a napi lapszám vezető írásait. Mindössze ...
Arról sem esik szó, hogy Magyarország az ötödik legrosszabb helyre került az egymillió főre eső halálozások számában az egész ...
„A cukrászda korrigált, nem használja már az arcmásomat, én pedig levettem az aránytalanul kemény hangú posztot. Utóbbiért ...
A Tisza Párt szerint az Orbán-kormány inkább a sikerpropagandát tolta a Covid19-járvány ideje alatt, a sajtót azért tiltották ...
A skót rendőrség már nem folytatja a néhány hete Aberdeen városában nyomtalanul eltűnt ikerpár, Huszti Elza és Henrietta ...
A Jad Vasem holokauszt-emlékközpont vezetője és a lengyel kormányfő vasárnap élesen bírálta Elon Musk milliárdos üzletember ...