News
(A héten a mesterséges intelligencia írja A nap csaja rovat címeit.) ...
A Wien Energie, Ausztria legnagyobb regionális energiaszolgáltatója fontos mérföldkövet ért el a napelemparkok fejlesztésében ...
ezt a nevet korábban a plug-in hibridnek tartották fenn. A DS kompaktja már a Stellantis megújult elektromos hajtásláncát ...
„Azt hiszem, 20 G-s erőhatást* mértek a szenzorok” – mondta Albon, aki szerencsére egy karcolás nélkül megúszta az esetet. A ...
Nem bírta el a nevével járó nyomást, de nem távolodik el a futballtól.
hanem azért is, mert a hagyományos fényszórókat és hátsó lámpákat leszerelték, és a helyüket befalazták. Minderre azért volt ...
Christian Horner nélkül rajtolt el a Belga Nagydíj versenyhétvégéje, először a Red Bull húszéves történetében, amely során a ...
Ezüstérmet szerzett a világbajnokságon a férfi kardcsapat, a döntőben az olaszoktól kapott ki, zsinórban a hetedik ...
Megkockáztatjuk, hogy ezt minden Formula–1-rajongónak látnia kell.
Az eredeti BMW M3 az autórajongók Szent Grálja, amiből mindössze 18 ezer darab készült, ezért minden egyes példánya kincsnek ...
Még többek érdeklődésére számíthat az MG újdonsága, hiszen a kedvező alapáron kínált benzines és a sokoldalúbb, de drágább plug-in hibrid után ígéretes paraméterekkel rendelkező hibridként is megérkez ...
A színösszeállítás maradt, a csíkozás azonban megváltozott az új Fradi-mezen.
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results